{* GTM-PCMRLKS7 *}
olvass tovább

„Meggyőződésem, hogy a sikereim alapköve a mentális és fizikai egészségem.”

Hódos Bálint - Prémium tanácsadó

2023 januárjában sikeres államvizsgát tettem a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán, és megszereztem a közgazdász diplomámat.

Az értékesítésben már volt tapasztalatom, mivel már az egyetem első évében biztosítás értékesítéssel foglalkoztam egy független cégnél. Az államvizsga után azonnal elkezdtem munkahelyet keresni Siófokon és környékén. Egy olyan céget szerettem volna választani, ahol ezen a területen kamatoztathatom a már megszerzett tudásomat. Fontos volt számomra, hogy higgyek abban, amit értékesítések, hiszen engem is az motivál, amivel sikereket tudok elérni. Amikor az UNIQA Biztosító állásajánlata megtalált, egyértelmű volt számomra, hogy itt a helyem.

Az eddig eltöltött 1,5 évemből a legbüszkébb arra vagyok, hogy sok elismert tanácsadót megelőzve megnyertem egy incentive versenyt a kiemelkedő féléves teljesítményemmel.

Meggyőződésem, hogy a sikereim alapköve a mentális és fizikai egészségem. Hiszem, hogy akkor lehet egy ember igazán sikeres, ha az élet minden területén helyt tud állni. A sport egyben a hobbim is a mindennapjaimban. Szeretek focizni és rendszeresen járok edzőterembe.

Az UNIQA kiváló oktatási és betanulási rendszert kínál, kiemelten támogatva ezzel az új belépő kollégák fejlődését. Már korábban független alkuszként is ismertem és szerettem biztosítási termékeiket, ügyfélcentrikus megoldásaikat. Hosszú távban gondolkodom és a karrierem építését ennél a vállalatnál tudom elképzelni, támogatásukkal megvalósítani.

2022 óta élek Siófokon. A siófoki ügynökségi pont megnyitásával (2023-ban) az UNIQA szolgáltatásait szeretném még ismertebbé tenni az ügyfelek körében. A Jövőkép Karrierprogram segítségével most első körben Csoportvezetőként, hosszú távon azonban Ügynökségvezetőként képzelem el itt a jövőmet.

Lépj velem kapcsolatba
Hódos Bálint

Prémium Tanácsadó
Siófoki Értékesítési Pont

„Minden képességünknél fontosabb lehet, egy belülről fakadó motiváció.”

Kiss Péter - tanácsadó

2004-ben kezdtem el biztosítási területen dolgozni.

20 év telt el azóta. Uniqa mentoromnak, Évának és egy felismerésnek köszönhetem a meggyökeresedésemet biztosítási tanácsadóként.
Azóta sem divat a pénzről beszélni a környezetünkben, ez végtelen munkát biztosít nekünk – és értéket, amit nap mint nap közvetíthetek mások felé.

Az UNIQA csapatához 2004-ben csatlakoztam, és azóta is a biztosítási tanácsadás területén dolgozom – immár több mint 20 éve. Pályám során számos mérföldkövet értem el: főállású tanácsadóvá válás, asszisztens felvétele, majd a világ vezető pénzügyi tanácsadóit tömörítő Millió Dolláros Kerekasztal tagság elnyerése. Az elért sikerek mögött a folyamatos fejlődés, az ügyfelekkel való őszinte kapcsolat és az a belső motiváció áll, ami a pályán tartott ennyi éven át.

Büszkeséggel tölt el, hogy mára az általam közvetített életbiztosítási megtakarítási számlaérték meghaladja az 1 milliárd forintot, amelyet hétköznapi hősökkel értem el – szépségipari szakemberekkel, építőiparosokkal, kamionsofőrökkel és kisvállalkozókkal. A mai napig ugyanazzal az elkötelezettséggel készülök minden találkozóra, mert hiszem, hogy minden ügyfél megérdemli a teljes figyelmet és a személyre szabott megoldásokat.

Lépj velem kapcsolatba
Kiss Péter

Tanácsadó
Szombathelyi ügynökség

„Büszke vagyok arra, hogy egykori tanácsadóból mára csoportvezetőként, egy motivált, segítőkész és eredményes csapattal dolgozhatok együtt.”

Maász Anita - Prémium tanácsadó

2013-ban, kislányom mellett GYES-en lévő anyukaként találtam rá erre a pályára – megtetszett, hogy emberekkel foglalkozhatok, bizalmat építhetek, és saját tempómban fejlődhetek benne.

2013 augusztusában egy volt csoporttársam keresett meg, mert GYES mellett munkalehetőséget kerestem, és ekkor csatlakoztam az UNIQA csapatához. Megtetszett, hogy a biztosítási tanácsadásban nemcsak emberekkel dolgozhatok, hanem valós pénzügyi biztonságot teremthetek ügyfeleim számára precíz és személyre szabott megoldásokkal. Büszke vagyok arra, hogy csoportvezetőként egy olyan motivált és összetartó csapattal dolgozhatok, amely a szakmai fejlődés és a hosszú távú ügyfélkapcsolatok építése mellett a pénzügyi tudatosságot is támogatja.

A biztosítási tanácsadó szakmát tanulva és a tanultakat kamatoztatva hamar megértettem, milyen fontos a személyre szabott pénzügyi tervezés. Munkám során folyamatosan foglalkozom adminisztrációval, tervezéssel, tárgyalásokkal és üzletkötéssel, amelyek elengedhetetlenek a hatékony és eredményes munkavégzéshez. Az UNIQA-nál lehetőségem nyílt a ranglétrán előre lépni, és csoportvezetőként büszke vagyok arra, hogy egy ambiciózus, segítőkész és eredményorientált csapatot irányíthatok.

Lépj velem kapcsolatba
Maász Anita

Prémium tanácsadó
Hódmezővásárhelyi ügynökség

„Agrármérnökből lettem biztosítási tanácsadó és 2024 óta ügynökségvezetőként vezetem debreceni csapatomat, miközben sportolói múltam és vállalkozói tapasztalatom is motivál a szakmában.”

Rácz Zsolt - ügynökségvezető

2016 óta dolgozom az UNIQA színeiben, ahol tanácsadóként kezdtem, majd a vezetői képzések és kitartó munkám révén 2024-ben ügynökségvezetővé váltam, és ma egy 14 fős, folyamatosan bővülő csapatot irányítok Debrecenben.

Rácz Zsolt vagyok, agrármérnöki végzettségem ellenére már fiatalon vállalkozóként kezdtem, és 2016 óta dolgozom az UNIQA Biztosítónál, ahol tanácsadóként indultam. A szakmai fejlődés és a vezetői képzések során egyre nagyobb kihívásokat vállaltam, aminek eredményeként 2024-ben ügynökségvezetőként vettem át a debreceni csapat irányítását. Büszke vagyok arra, hogy egy 14 fős, dinamikusan bővülő csapatot építek, miközben sportolói múltam és vállalkozói tapasztalatom segít abban, hogy sikeresen vezethessem a csapatot.

Lehetőséget ad számomra, hogy vezetőként egy összetartó és ambiciózus csapatot építsek, miközben valódi pénzügyi biztonságot teremtek ügyfeleim számára, emellett folyamatosan fejlődhetek szakmailag is. Ezek mellett szeretem a szakma kihívásokat és azt, hogy nem könnyű, ezért különösen értékes a siker és a kitartás.

Lépj velem kapcsolatba
Rácz Zsolt

ÜGYNÖKSÉGVEZETŐ
Debreceni ügynökség

A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az eszközödön, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához a te engedélyedre van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.

Bármikor módosíthatod vagy visszavonhatod a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulásodat.

Tudj meg többet az Adatvédelmi Tájékoztatóban arról, hogyan dolgozzuk fel a személyes adataidat.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint a weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk a weboldalhasználatodra vonatkozó adataidat, akik kombinálhatják azokat más adatokkal és amit az általad használt szolgáltatásokból gyűjtöttek.

Az elengedhetetlen sütik segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.

tanacsadoleszek0Bővebben erről a szolgáltatóról

CookieConsent

A felhasználó sütik elfogadási állapotát tárolja.

  • Lejárat: 1 év
  • Típus: HTTP

hjsession

Megőrzi a felhasználó munkamenetének állapotát az oldalak közötti lekérések során.

  • Lejárat: Munkamenet
  • Típus: HTTP

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, amelyek megváltoztatják a weboldal magatartását, illetve kinézetét, erre példa lehet az előnyben részesített nyelv vagy a régió, amelyben tartózkodsz.

Nem használunk ilyen típusú sütiket

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai sütik segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.

Nem használunk ilyen típusú sütiket

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

Facebook0Bővebben erről a szolgáltatóról

_fbp

A Facebook által használt cookie. Célja, hogy hirdetési olyan termékeket támogassanak, mint például valós idejű licitálás 3rd party hirdetőktől.

  • Lejárat: 3 hónap
  • Típus: HTTP
Google0Bővebben erről a szolgáltatóról

_ga

Ez az eszköz arra szolgál, hogy információkat küldjön a Google Analytics-nek a látogató eszközéről és viselkedéséről. Segítségével nyomon követhetjük a látogatót különböző eszközökön és marketingcsatornákon keresztül.

  • Lejárat: 2 év
  • Típus: HTTP

ads/ga-audiences

A Google Ads használja ezt a cookie-t arra, hogy újra elérje azokat a látogatókat, akik nagyobb valószínűséggel válnak vásárlóvá az online viselkedésük alapján.

  • Lejárat: Munkamenet
  • Típus: Pixel